Még mindig nagyon meleg van! :(
Ma hajnalban, négy órakor arra keltem Koppányt mellettem van. Nagyon megijedtem, utána már nem tudtam vissza aludni levetkőztettem, mert melege volt és feküdtünk a nagy ágyba. Fél öt körül Apát is felkeltette. Vele is elvolt. :) Tisztába tettem, majd megetettem, s fél hat fele végre vissza aludt. Mi is elaludtunk Apával. Egyszer olyan hat körül felkelt ordított, majd vissza aludt, s olyan nyolc fele is eljátszotta megint. Háromnegyed tízkor keltem fel. Teljesen kiakadtam, hisz Koppány nem szokott sokáig hagyni aludni. :) Tízkor evett, majd játszott. Fél órára bealudt. Egykor felkelt evett, majd játszott. Most aztán nem volt alvás. Udvaron volt, árnyékba labdázott. Bár a labda háromszor nagyobb volt majdnem mint ő. :) Négykor megint evett, s néztünk a 101 kiskutyát, majd kimentünk Apával megint az udvarra. Nagyon szeret kint lenni, nézelődik, tetszik neki. :) Hétkor elaludt, mikor ennie kellett volna, de így én tudtam normálisan vacsorázni, nyolckor felébredt evett, majd jött a pancsi. Pancsi után pik-pakk elaludt. :)
Ne haragudjatok, megint késtem vele egy napot. De tudjátok itt volt Apa és azt az időt vele szeretem volna tölteni. Sikerült is. :)
Később komolyan jövök a mai nappal, csak még a Kisbaba Naplós oldalon is elvagyok maradva, elsőnek ott pótolom a dolgokat. :)
Addig is további szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése