Egy külön bejegyzés arról, hogy milyen jó is az anyaság, egy baba nevelése.
Sokszor elgondolkodom, mi volt a szülés előtt, szüléskor, majd utána. Mennyi minden változott. Mennyi mindent tudd a kis Drágám. :)
Kezdeném akkor az elején a gondolatom.
2011. 12. 09.-én mikor a szülésznő reggel mondta, hogy kevés cuccal irány a szülőszoba, éreztem itt a vége. Nem sokára a kisfiam a kezembe lesz. De közben féltem is egy picit, talán attól, hogy Apa beér vagy sem a szülésre. Magától a szüléstől egyáltalán nem féltem, talán várandóságom félidejénél megígértem páromnak, egy szó nélkül végig csinálom a szülést. Egy ordítás nélkül. Én abban a hitben élek, éltem, hogy ha valamit nagyon szeretnénk legbelül akkor úgy lesz. ( Lehet ezért lett császárral Koppány, mert azt mondogattam minden egyes NST után, hogy na ma visznek a műtőbe, annyira izgága egy fiú volt már a pocimba is.) Leérve öröm látszott az arcomon. Olyan örömmel mentem le, hogy csak na. Ezt a napot vártam már 41. hete. :) Már nehézkes volt a hasam, a mozgás. Bár az még nem is annyira. Inkább már látni, fogni szerettem volna a pici fiam. Miután doki megvizsgált, s mondta tiszta a magzatvíz még mindig, és hogy nem tágultam tovább, kicsit elszomorodtam. De kaptam egy hüvelytablettát, méhszáj érlelőt, aminek a neve Prostin. Ezt a rendes vajúdó ágyba helyezte fel a doki, mert után 1,5 óráig csak feküdnöm kellett. Mit ne mondjak nagyon fájt ez. De nem érdekelt, hittem benne, hogy hamarabb meglesz tőle a kisfiam. Viszont a doki elszomorított, mondta 1,5 óra fekvés, utána mászkálhatok. Hat óra kell a kifejtéséhez, ha estig nincs változás, vagy éjjel, akkor vissza mehetek a kórterembe és akkor hagyják még Koppányt a pocimba. A 1,5 órás fekvés közben elég szép keményedéseim voltam, anyukám mindig nézett, mondta, hogy érzed, 95, 78, 83 stb. Sorolta a számokat, én meg csak azt éreztem, hogy hátulról keményedik a pocim, de nem nagyon. :) 1,5 óra fekvés után, jó volt felállni, sétáltam, megnéztem a szülőszobákat. :) Vártam, mikor leszek célegyenesbe. Nem sokára párom is bejött, meg anyósom is. Így már hárman voltak. Viszont csak mindig ketten lehettek mindig bent. Így mindig váltva volt. volt, hogy anyukám volt bent, aztán utána párom volt, hogy egyszerre ketten voltak bent. :) Óránként NST-t néztek, szívecskéje rendben volt, fájások nincsenek, azaz nem rendszeresek még. :( Este kilenckor egy hosszabb NST-t nézett az éjjeles szülésznő. Voltam egy órát, ha nem többet gépen. 120-122- es keményedésekkel, mikor már egy-egy keményedésnél a szék karját hajlítottam. :) Meglátta ezt az eredményt, majd vitt is a szülésznő vizsgálni. De csak ő vizsgált meg, mondta semmi változás. Ebből szülés nem lesz éjjel, s evvel a lendülettel elküldött mindenkit haza. Álmos voltam, és szerettem volna, ha a párom bent maradhatott volna... De nem engedte, elkezdtem sírni, mondtam de ő is szeretne bent lenni velem a szülésnél. A szülésznő rám se figyelt, haza küldte őt is.. :( Elmentek, elaludtam fél egy fele, majd fél kettőkor arra keltem hogy fájok, húsz percenként, később tíz percenkét jött egy-egy fájás. Ki kellett mennem wc-re mikor felálltam, elöntött véres, barnás valami. Megijedtem és szóltam a szülésznőnek, hogy valami folyásom volt. Megvizsgált, mondta szépen lassan elkezdtem tágulni. Örültem, innen már nincs visszaút, nemsokára megszületik a fiam. :) Innentől tíz percekre aludtam be, mert tíz percenkét jött egy-egy fájás. Majd fél négytől semmit sem tudtam aludni, 3 percenként jöttek. Szóltam a szülésznőnek, hogy mi a helyzet, erre ő, nem találjam ki hogy fájásom van. Persze az ember csak kitalál ilyeneket. Se doki se ő nem vizsgálta meg. Visszamentem, feküdtem, ültem sétáltam, guggoltam, hasaltam az ágyra, masszíroztam a derekam, de sehogy sem volt jó, lassan telt az idő. Fél hétkor elmentem lezuhanyozni, hátha segít valamit, de semmit, sőt erősebbek lettek. Visszamentem a vajúdóba, majd beszélgetem a takarítónővel, megértő aranyos nő volt. Mondta szerinte, már ma megszülök rövid időn belül. Mondta, hogy látni lehet rajtam, hogy ez fájás. Még mindig csöndbe tűrtem az egyre erősebb és hosszabb fájásokat. Fél nyolckor szólt a nappalos szülésznő, hogy megvizsgálna az akkor nappalos doki.- Hát persze, hogy az a doki akinél nem szerettem volna szülni, de így utólag nem bánom, hogy nála szültem, hisz akinél akartam, az egész éjjel rám se nézett. - Megvizsgált, majd mondta, hogy három ujjnyira nyitva vagyok, burkot repeszt és irány a szülőágy. :D Egy cseppet sem fájt a burokrepesztés, hirtelen elöntött a melegség és már folyt is. Szép tiszta volt. :) Felfeküdtem az ágyra. Már készítette is a szülésznő a babához a cuccokat. Én kaptam egy szép zöld terítéket a lábamra. :) Megvizsgált a doki, majd elment reggeli vizitre. Szerintem fel sem ér a nőgyógyászatra, már jöhetett vissza, mert nekem egyre jobban jöttek a tolófájások és a méhszájam is eltűnt. Jött megvizsgált, majd mondta nyomhatunk, nyomtam, nyomtam, semmi, majd megint nyomtam semmi. Ekkor mondta hozz egy uh-s gépet megnézi mi a baj. Megnézte elakadt a Drágám feje. Megpróbálta két nyomás között beilleszteni nem ment, közben Koppány szíve, kezdett lelassulni, 70 alatt volt. Szólt a műtőbe, azonnal császár. Még a katéter felhelyezésében is akadály volt a kis buksija. :( Feltoltak a műtőbe, ahogy betoltak megjött párom és szüleim is. De a műtőbe nem jöhettek be. Betoltak készültek, beadták az érzéstelenítőt, de vagy 20 percet vártunk az altatós dokinőre. Elkezdték, éreztem, mikor felhúzták a hasam és kiszedték a fiam. Pik-pakk kint volt. Így 2011. 12. 10.-én 9:03-kor felsírt Életem Értelme. :) Doki felmutatta, majd elvitte a nővér, kiszívta a magzatmázt az orrából és a tüdejéből, majd hozta megmutatni, édesen aludt, tiszta apukája volt. Azt a sírást sose felejtem el, megkönnyebbültem és mindent elfelejtettem akkor, csodás látvány volt, kis kék teste, mely véres és magzatmázos. Beleszerettem a fiamba. Műtőből kitoltak, anyukám végig puszilgatott, majd sírva fakadt. :) Párom fülembe súgta szeret, és büszke rám. :) Betoltak a megfigyelőbe, oda bejöhettek anyukámék is. :) Fél óra múlva megkaptam a kisfiam cicizni. Egyből rákapott, és szívta. Le sem tudom írni mennyire jó volt érezni a kis pihe puha testét. Csöpp kis kezével fogta a cicimet, elaludt a mellkasomon. Néztem majd meséltem anyukáméknak, beszéltem hozzá. Apa csak a mellkasomról csodálhatta. :( Simogatta a kezecskéjét, nézte mennyire rá hasonlít. Mindenki csodálta. Majd mellém fektették később. Ott is csak nézte, és csodálta. Koppány a hüvelykujját a szájába vette, rettentő aranyos volt. Bár nem sokáig lehetett nálam, de nagyon jó volt megfogni. :) Azon az éjjel minden fél órában fent voltam, hiába mondták pihenjek, ez az utolsó átaludt éjszakám. Én nem tudtam aludni. Csak azon járt a fejem a fiam lent van, én meg fent. :( Másnap reggel fel kellett állnom, felülés gyorsan ment, állás nem annyira. Kaptam ezek előtt egy fájdalom csillapított, hogy feltudjak kelni, mondván anélkül nem tudok. Nekem nem kellett volna ez a fájdalom csillapító sem, mert feltudtam volna anélkül is állni. Sőt lehuhogott a nappalos nővér, hogy éjjel miért nem kértem fájdalom csillapított, én csak néztem rá, miért kellett volna. Erre a válassza, mert hát fáj, és anélkül nem megy a felállás. Egyáltalán nem fájt semmi. Se a felállás, sem a felülés. Sőt még lépcsőznöm is kellett, mert elvileg elromlott a lift... De a lényeg, hogy akkor leértem a csecsemő osztályra a kis Koppányomhoz. Kipakoltam a cuccom, elkészítettem a hazaküldős cuccom, mert ugye egy hétig voltam bent szülésig, és volt ám cucc. Szóval összepakoltam, majd mentem is Koppányért, betoltam magamhoz, és egyből vettem ki a kocsiból, megpuszilgattam, megölelgettem, és csak nézett rám, elmondtam neki én vagyok az anyukája, én segítek neki mindenbe. Rettentő jó volt megfogni.Na a csecsemős nővér is beszólt, hogy nekem pihennem kéne, mert egy napja műtöttek, kiakarta vinni Koppányt. Mondtam ácsi, innen nem viszi sehova, én nem érzem magam fáradtnak. Újonnan kapott erővel, melyet a fiam adott, nekiálltam anyai teendőimnek. Szépen, lelkesen ciciztettem. Első nap óránként volt cicin. :) Ennek eredménye egy szép sebes cici volt. Első éjjel csak tizenegykor, meg reggel hatkor evett. Második nap megindult a tejem. Onnan vettem észre, hogy köpéses volt a kis feje alatt lévő pelus. Ezen a napon mindenki jött hozzám, Törpével rettentő jól elboldogultam. Mintha már ezer éve ezt csináltam volna. :) Harmad nap a déli mérés után jött be a csecsemős főnővér, hogy szépen megindult a súlya, és látják, hogy van tejem. Büfiztessem, és csak így tovább. :) Ez volt kedd, ilyenkor reggel az a doki aki műtőt haza engedett volna, de Koppány sárgasága miatt csak szerdán mehetünk haza. :) Nem bánom, szerdán, 2011. 12. 14. -én, végre haza vihetem a kisfiam. :) Egész négy nap alatt egy falat kaja nem ment le a számon. Nem voltam éhes, nem tudtam enni. Inni ittam, rengeteg vizet és gyümölcslevet. Haza érve minden máshogy alakult, a kórházi megszokott rész felborult. Koppány nem úgy evett, mint a kórházba. Éjjel is rengetegszer fent volt, nekem rettentően bedurrantak a melleim és tiszta seb volt. A gyermekágyi időszak nála elég furcsa volt. Volt nap mikor semmi kedvem nem volt felkelni cicizni, nem akartam kikelni az ágyból, nem akartam ülve szoptatni, mert oldalra még nem tudtam fordulni. Egy hónapig az esti fürdésnél be se segítettem csak néztem, hogy csinálják. Féltettem a drágámat. Elsőnek nagyon lassan ment, kicsi volt és törékeny. Egy pelenka csere is elég sokáig tartott. Sőt, hogy nekem szerintem a szülés utáni depresszió jött ki, rossz kedvem volt, nem akartam semmit csinálni. De ez csak néha-néha egy-egy órára jelenkezet. Ahogy jött úgy el is múlt. Szépen lassan növekedtünk, egyre erősebbek lettünk, egyre több mindent csinált. Egyre gyorsabban mentem az öltöztetések és a pelenkázások. Kezdtem megszokni az éjjeli ébredést, a felkelést, nem addig alvást ameddig akarok. De ehhez kellett legalább másfél hónap. Onnantól minden gördülékenyen ment, Apa segített mikor itt volt, és anyukám, nővérem is. Mai napig segítenek, nagyon köszönöm nekik. Bár most már rutinos anya vagyok, tudom mit hogyan kell, pik-pakk tisztába teszem, felöltöztettem, egy kis nyöszörgésre felkelek éjjel és már etettem is. Minden megoldódott magától. Bár mostanában meg Apával kapunk össze többször, ennek nem tudom mi az oka, hisz én szeretem, és köszönöm, hogy annyit segített nekem az elején. Megtanultam azt is, hogy Apát nem kell felkelteni éjjel, hogy tegye vissza Koppányt, vagy épp büfiztesse meg, megtanultam, hogy ha felkapom ezen a vizet, akkor veszekedés lesz. Inkább megcsinálom én. Bár nem értem azt, hogy miért esik nehezére néha a segítség. De ezt ő tudja... Most már lassan öt hónaposak leszünk és még nem csinálunk semmi komolyabb dolgot. Egy-kétszer hasról hátára fordult, de nem csinálja még rendszeresen. Próbálom motiválni, hogy hason jó feküdni, de ő egyszerűen nem szeret. Nem tudom miért. :)
Ennyi volt, ha lesz még kedvem és eszembe jut valami leírom. :)
Bocsi a mai közzétételért, este nem volt jó a netem. :(
További szép napot és Jó hétvégét! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése