
Sziasztok!
Bocsánat, hogy két héttel jövök, de nekem most egy darabig nem lesz netem és csak Apáéknál tudok írni! 
2012. 10. 08. Hétfő:
Öt órakor keltem Apa ébresztőjére, de visszaszundítottam tíz percre, majd kikeltem és kimentem megcsinálni a reggeliét.
Bementem beszéltem Apával, Koppány békésen aludt, most semmire nem kelt fel, pedig Apa várta, hogy megpuszilgathassa.
Elment Apa, majd elmentek anyukámék is. Nekem megindult a bal mellemből a tej,gyors elővettem a fejőt és lefejtem belőle 120 ml-t.
Utána visszafeküdtem az ágyba fél hét körül.
Feküdtem, neteztem a telomon, majd hallom Ercsi és Kriszta mászkálnak, gondoltam magamban még csak hét óra, hát nem így volt, fél nyolc volt.:) Gyors keltettem Koppányt, megfordult, nem akart kelni, keltegettem de nem sok kedve volt felkelni.
Már vagy a ötödik ébresztésre sikerült felkelteni.
Elkezdett mászni a kiságy felé, felvettem, leakart feküdni az ágyba, lefeküdt, majd feláll a nagyágy támlájánál a párnákon keresztül. Rettentő édes volt.
Kimentünk kocsiba ült egy picit, majd telefonáltunk Erikának, hogy akkor mikor találkozunk.
Utána gyors öltöztettem és Ercsi megfogta míg én is felöltöztem, elkészültem, majd negyed kilenc előtt elindultunk.
Az iskola előtt vártunk egy öt percet Erikára és Laurára.
Megjöttek és együtt mentünk le a védőbe.:) Fél kilenc előtt leértünk, vártunk, bementem Koppánnyal, nem tudtuk megmérni, így engedtünk, hogy Erika és Laura menjen, utána sikerült. 8900g és 70 centi, de szerintem rosszul mér. Na de mindegy.
Lent a védőbe megetettem, majd bementünk a boltba, megvettem az innivalóm, meg a rágót és egy kis nasit.
Kimentünk a buszmegállóba gyors ettem egy kicsit, majd fél tízkor itt volt a buszom. Elköszöntem Koppánytól és Ercsitől, mert ma vele volt.
Felszálltam, ma egy részből könnyebb más részből nehezebb volt az otthon hagyás számomra.
Beértem Esztergomba elmentem a könyvesboltba két könyvből egyet tudtam megvenni, majd felsétáltam a sulihoz. Bementem ültem egy tíz percet, majd jött a matek tanárom, vele is megbeszéltem, majd jött osztályfőnök, ő elvezetett ahhoz a gyerekhez,akitől a használt könyveim vannak, kifizettem neki, majd csörgött Apa, hogy végzett. Nekem volt még tanár a listámon, föci tanár is tök normális, infóból meg nem kell bejárnom, emailen küldöm neki a dolgozatot.
Negyed egykor végeztem felhívtam Ercsit, Koppány ügyes volt, épp akkor ebédelt.
Lesétáltam a buszvégre, pont akkor ment el a fél egyes buszom, így volt másfél órám, melyet Apával a Kis-Duna sétányon töltöttünk, régi idők ugrottak be nekem. Régen mindig oda jártunk suli után.
A másfél óra gyorsan telt, eljött két óra tíz perc felültem a buszra, haza jöttem. Koppány a babakocsiba ült, épp akkor evett megint.
Megszoptattam tisztába tettem, majd Ádi vigyázott rá míg ettem, majd játszottunk. Ötkor álmos volt, így elaltattam, hétig aludt.
Én közben anyukámmal beszéltem, olvastam a tanulni valókat, meg ettem.
Felkelt anyukámnál volt, majd fél nyolckor fürdött, vacsorázott, majd tízkor elaludtunk. 
2012. 10. 09. Kedd:
Hét órakor keltem az ébresztőmre, nagyon rossz volt felkelni.
Felkeltettem Krisztát, majd öltözött, és Koppány is felkelt.
Betettem a kocsiba kikísértem Krisztát, majd konyhában reggeliztünk. Koppány megette a szokásos joghurt adagját. Utána neki álltam krumplit pucoltam, megágyaztam mindenhol, majd elkezdtem sütni a húst. Koppány már álmos volt, így fél tíz után elvittem aludni. Elaludt kisöpörtem, és folytattam a sütést a krumplival, közben kipakoltam a mosogatóból. Fél tizenegy után felkelt, épp akkor végeztem a krumplival, elkészítettem Ercsi kajáját, mert most csak 3 adagnak megfelelőt sütöttem. Kisöpörtem a konyhát is, majd elmentünk öltözni, és fél tizenkettő fele elindultunk levinni a kaját Ercsinek.
Fél egykor értünk haza. Koppányt átöltöztettem és adtam neki cicit, de el is aludt. Kiságyba nem tudtam betenni, így maradt a babakocsi. Míg aludt én is ettem, meg megcsináltam az ebédjét. Fél kettő után kelt, nagyon jó kedvűen.
Ebédelt, majd játszott. Megjött Ádi vele is játszott.
Én odatettem a karfiolt főzni, fél háromkor megjöttek Erikáék, én közben paníroztam a karfiolt, talán tíz percet tudtam normálisan beszélni vele, majd négykor elmentek. Én nekiálltam kisütni a húst,karfiolt meg még krumplit.
Fél hatkor már nagyon nyügi volt Koppány, így elvittem aludni. Elaludt, én nekiálltam tanulni, de negyed hétkor hallottam, hogy sír, kivettem a kiságyból betettem nagyágyba és visszaaludt.
Folytattam a tanulást, bár nem sokáig, mert anyukám haza jött és Koppány is felkelt hét után.
Játszott, anyukámnál volt, Ercsivel volt, majd nyolc előtt elmentünk fürödni.
Fürdés után ettem, majd kilenc után kikapcsoltam a laptopomat és tíz körül Törpe be is aludt.:)
2012. 10. 10. Szerda:
Reggel fél nyolckor keltünk, reggeliztünk, majd Koppány a babakocsiba ülve játszott, míg én takarítottam, ágyaltam.
Törpe ma tíz hónapos, mamám meg ma 69 éves. 
2012. 10. 11. Csütörtök:
Ötkor keltem, készítettem Apa reggelijét, majd felkelt Koppány is. Pelust cseréltünk, játszott. Apa hatkor elment, fél hétkor visszaaludtunk, háromnegyed kilenckor keltünk.
Elkészítettem a reggelim, de előtte megetettem Koppányt krémtúróval. Utána nekiálltam reggelizni, annyira cuppogott a kenyérre, hogy adtam a saját reggelimből is neki.
Evés után megágyaztunk mindenhol, megnéztük a Babaperceket, majd söprögettem. Ez az idő alatt a kocsiba játszott. Ercsivel huncutkodott a konyhában, majd fél tizenkettőkor elvittem altatni, ettem pár falatot, megcsináltam neki is az ebédjét, ekkor lejárt a mosógép, dobtam be újabb adag ruhát, a többit kiteregettem. Fél egykor felkelt a Törpe, ebédelt, majd készítettem a ruhákat, öltöztünk és fél kettőkor elindultunk a faluba. Ádi már a buszmegállóba várt minket. Elmentünk a postára, majd a boltba, s végül haza. Haza érve Koppány evett velünk, majd nyűgős volt és fél négy előtt elaludt. Mikor elaludt rögtön utána kaptam egy hívást Anditól, megint vagy húsz percet beszéltünk.
Megbeszéltük, hogy huszadikán náluk leszünk.
Telefonálás után kiszedtem a ruhákat, kiteregettem, majd tanultam. Fél ötkor kelt Törpe, játszott, mászott, huncutkodott. Hatkor megint ruhákat teregettem, Koppány addig az utazóágyban játszott.
Ádival ettünk, majd játszott Törpével, míg én tanultam.
Bár megint nem sikerült sokáig, mert Törpe már rettentő álmos volt. Így negyed nyolckor elvittük megfürdetni, fürdés után elaludt. Ekkor megjöttek anyukámék, beszélgettem velük pár sort, majd megint beültem Ádi szobájába tanulni.
Épp vacsizni készültem, mikor Koppány felébredt, Ercsi figyelt addig rá, olyan kilenc óra lehetett. Evés után megpróbáltam elaltatni, de nem ment, így anyukámék vigyáztak rá, míg gyors lefürödtem.
Bementem és nagyokat kacagott Koppány, olyan édes volt.
Háromnegyed tízkor lefeküdtünk aludni. 
2012. 10. 12. Péntek:
Reggel nyolckor keltünk, kimentünk a konyhába, csináltam vajkrémes kenyeret. Egy kenyeret magamnak, egyet Törpének. Megreggeliztünk, aztán felhúztuk a redőnyöket, megágyaztunk. Ercsi haza jött, Koppány hozzáment, játszottak, majd Ercsi betette Koppány az utazóágyba, én addig kisöpörtem. Tizenegy után Koppány elaludt, nekiálltam tanulni, ekkor beugrott Erika és Laura, Ercsi elment dolgozni, Erikával beszéltem pár sort. Felkelt Koppány, Erika köszönt neki, majd el is mentek, mert Laura aludt a kocsiba. Elmentek, beleültettem Koppányt a babakocsiba, majd ebédet csináltam neki, nem nagyon akart enni. Fél egykor befejeztük a kaját, játszott, én meg tanulni próbáltam. Nagyon nyafis volt ma, nem volt el sehol sokáig. Kettőkor megjött Ádi, nála volt, én addig megcsináltam a kaját. Háromnegyed háromkor elvittem altatni, elaludt, megjött Apa, ettünk, beszélgettünk. Négykor felébredt Koppány, betettem a nagyágyba és visszaaludt, mellé feküdt Apa is és együtt aludtam.
2012. 10. 13. Szombat:
Nyolckor keltünk, játszott, majd reggeliztünk. Reggeli után megint játszott, én nekiálltam tanulni, és innentől nem tudom mi volt, innentől teljesen kiesett minden, csak a tanulás volt.
Fél egykor ebédelt, után pedig édesen elaludt, kettőkor kelt, ő játszott én tovább tanultam.
Négykor evett, nem akart nálam lenni, ezért ment játszani, én meg tovább tanulni. Nyolckor fürdött és kilenckor már aludt is. 
Ne haragudjatok, de nekem ebből a napból ennyi maradt meg. 
2012. 10. 14. Vasárnap:
Kilenckor keltünk, pelust cseréltünk, majd kimentünk a konyhába, én összekaptam anyukámmal, ezért bementünk a szobába. Koppány megreggelizte a vajkrémes kenyeret a szobába, majd játszott, míg én tanultam.
Ebédelt Apával krumpli-répát-zöldséget-leves pépet, majd dél előtt elaludt.
Fél kettőkor kelt, játszott, én tanultam. Ercsihez kimászott, majd kérdezte, hogy átmegy-e vele a szomszédba. Gyors felöltöztettem és átvitte.
Négykor haza jöttek, fél ötkor elaludt Koppány, majd fél hatkor kelt.
Evett anyukám kajájából, majd játszottak.
Fél nyolckor fürdöttünk, játszottunk és kilenckor aludtunk. 
2012. 10. 15. Hétfő:
Reggel ötkor keltem, tejet fejtem, kaját csomagoltam, majd fél hatkor öltöztem. Felkelt Koppány, nézte, hogy készültünk. Elköszöntünk tőle, majd hatkor elindultunk.
Buszmegállóba Ádival és Apával beszélgettünk, majd fél héttől buszon voltunk, én már Dorogon rosszul voltam, hányingerem volt.
Alig vártam, hogy beérjünk. Fél nyolckor beértünk, leugrottam a buszról, majd elindultunk a suliba. Apa elkísért egy darabig, majd visszafordult, mert neki is be kell mennie suliba. Felsétáltam, beszéltem matek tanárral, hogy nem értem, nem írok ma matekot. Nyolckor bekopogtam a tanáriba kijött a magyar tanár, majd elém tette a papírt, írtam mindenhova, majd szóban is kérdezett, kötelezőből öt kérdésből hármat tudtam és azt mondta ez neki kevés… Erre nem tudd egyesnél jobbat adni.. Azt hittem felrobbanok, egész hétvégén ezt tanultam.. :@ Elkezdte mondani, hogy nem október közepén kell vizsgázni jönni, meg stb… Én meg elmagyaráztam, hogy június elején voltam bent, vártam a papírt egész nyáron, küldözgettem az emaileket, és nem kaptam választ, majd mikor már szeptember volt, megint küldtem, akkor végre kaptam választ, és kiküldték a papírt. Ahogy megkaptam a papírt másnap be is mentem, osztályfőnökkel beszéltem, majd rá két napra küldött nekem egy emailt a tanárok neveivel, következő héten hétfőn elintéztem az összes tanárt, és ő mondta ezt az időpontot. Kérdeztem tőle, hogy intéztem volna akármit is nyáron, mikor még a kezembe sem volt a beleegyező nyilatkozat, hogy megcsinálhatom a sulit egyéni tanrendesen…
Na mindegy jól felhúzta az agyam, elmondtam neki a nyelvtant, mely hármas lett, majd beültem egy órájára. Itt is volt ellentét a magyarázása és a nekem mondott dolgai között.. Óra után pár régi ismerőssel beszéltem, majd mentem németből is vizsgázni. Beültem, leírtam amit tudtam, kijavította a tanárnő, négyes lett, megbeszéltük a dolgokat, vége is lett az órának. Utána mentem volna vissza keresni még egy tanárt, de két ismerős csajjal leálltam beszélgetni, negyed tizenkettőig bent voltam. Ezután elindultam a buszvég felé, Apával találkoztam a buszvégen, majd leültünk a Kis-Duna sétányon és beszélgettünk.
Fél órát voltunk ott, majd a fél egyes buszra felszálltam, negyed kettőkor Bajnán leszálltam és Ádival együtt felültünk a pesti buszra, hogy haza menjünk, a másik buszmegállóba mama is felszállt. Kettőkor leszálltunk, felsétáltunk, Koppányt elvettem Ercsitől, összepuszilgattam, negyed négykor elaltattam. Ekkor kimentem enni, majd beszélgettem anyáékkal és négykor én is elaludtam vele. Ötkor felkeltünk, játszottunk, beszélgettem anyukámmal. Nyolckor fürödtünk, majd játszott, fél tíz alvás. 
2012. 10. 16. Kedd:
Reggel hétkor keltünk, felkeltettük Krisztát, majd elindítottuk a suliba. Ezután pakolásztunk és reggeliztünk. Fél tízkor csináltam egy próba altatást, de nem sikerült, mert öt percet aludt csak, amíg az egyik szobát kisöpörtem. A kocsiba volt, míg én befejeztem a takarítást. Hisztizett, játszott, míg végül negyed egykor elaludt. Én ettem, majd nekiálltam tanulni. Kettő után megjött Ádi és mama. Pesten voltak sulit nézni Ádinak.
Koppány felkelt, mama megetette, majd játszott. Kriszta játszott vele, de fél nyolckor már nem lehetett vele bírni, előkészítettem mindent és nyolckor megfürdettem. Fürdés után játszott még egy kicsit, majd fél tízkor aludt. 
2012. 10. 17. Szerda:
Reggel hatkor keltett Koppány azzal, hogy mászott le az ágyról.
Kimentünk, beszélgettünk anyukámmal, majd mondtam neki, hogy tegnap este viccből mondtam, hogy hatkor kelek, de ébresztőt csak hétre állítottam, úgy nézz ki kicsi Törpe komolyan gondolta a hat órát..
Háromnegyed hétkor sikerült visszaaltatnom. Kimentem másoltam még a tananyagot, majd fél nyolckor felkelt Koppány. Reggelizett, utána reggeliztem én is, tejet fejtem, öltöztem. Fél kilencre kész is voltam mindennel, így bementem Ercsiék szobájába, ahol Koppány játszott vele.
Néztem a kis Drágámat, majd kilenckor elindultam.
Leértem, fél tíztől és fél tizenegyig buszon voltam, leszálltam, felsétáltam. Megint beszéltem matek tanárral, majd mentem kerestem az ügyvitel tanárnőt, jó fél órát kerestem, mire meglett. Bementem elmondtam neki a cuccokat, majd hatodik óra felénél voltunk, gyors leugrottam még gazdaságiból is vizsgázni. Végeztem kimentem, Apa a sulinál várt, együtt lesétáltunk a buszvégre, felültünk a buszra. Háromra haza értünk, Koppány akkor aludt el anyukám kezébe, de ahogy beakartuk tenni a kiságyba felkelt, cicizett és játszott, mászott, és játszott. Egészen hét óráig, mikor megfürdettük és fél kilenckor elaludt. Vacsoráztunk és fél tízkor mi is elaludtunk.
2012. 10. 18. Csütörtök:
Negyed hatkor keltem, Apának reggelit csináltam, felkelt Koppány is, Apával és anyukámmal volt. Sírt is értük, mikor elmentek.
Háromnegyed hétkor visszaaludtunk, de nyolckor már keltett is a Drága, pelust cseréltünk. Ercsivel játszott, én addig megágyaztam mindenhol, ezután Ercsi elment barátjával Tatabányára. Koppány fél tizenegykor elaludt. Én kisöpörtem, majd tizenegykor felébredt. Ebédet csináltam neki, majd ebédelt. Megjött Ercsi, gyors megcsinálta a főzeléket, majd ment is dolgozni. Koppánnyal játszottunk, majd elaludt három fele, de megint csak fél órára. Felkelt, játszottunk, nyűgős volt, sehol sem maradt, így negyed nyolckor megfürdettem. Felöltöztettem, megjött Ercsi vele játszott, majd vacsiztam és kilenckor elaludtunk.
2012. 10. 19. Péntek:
Reggel nyolckor keltünk, Koppány átmászott Ercsi szobájához, és nem hagyta aludni., nekiálltak játszani. Én reggeliztem, kávét főztem, majd Koppány is reggelizett. Kilenckor elkezdtem öltöztetni, fél tízkor indultunk. Leértünk az orvoshoz, előre engedtek a bácsik minket. Megmutattuk a pöttyeinket, majd kaptunk rá kenőcsöt. Orvos után egyből mentünk a gyógyszertárba, kiváltottam a gyógyszert, majd elindultunk haza. Otthon játszott, majd tizenegykor elaludt. Míg aludt főztem neki krumplit karfiollal. Megfőtt, összenyomtam és tettem bele egy picit vajat is. Délben felkelt, megebédelt, majd mászott utánam még én kisöpörtem mindenhol. Ezután beleültettem a kocsiba, játszott tálakkal, kanállal és három szem krumplival másfél órán keresztül..
Én meg megcsináltam a kaját.
Három óráig a gáz előtt álltam..
Háromkor kapkodva összeszedtem a cuccokat, majd cicizett Koppány. Négy után megjött Adri értünk, bepakoltunk a kocsiba, majd elindultunk. Krisztát beadtuk nővéremhez, meg útközben megálltunk anyánál. Öt órára megérkeztünk Lábatlanra. Koppány kúszott-mászott, felfedezett mindent.
Fél hétkor evett egy kevés joghurtot, míg én is vacsiztam, majd ezt követte a fürdés. Játszott még egy kicsit, és negyed kilenckor elaludt. 
2012. 10. 20. Szombat:
Fél hétkor keltem, nem bírtam tovább aludni, így neteztem egy picit telefonomról. Koppány Apával hét óra után keltek, tisztába tettük, majd apa levitte reggelizni Koppányt. Fél tízkor mi mentünk enni, Koppány elvolt ügyesen Szabi figyelt rá, feljöttünk, játszott Koppány, én a könyveket bújtam, majd fél tizenegykor elaludt. Lefeküdtem én is pihenni, mellém feküdt Apa és mi is bealudtunk. Fél tizenkettőkor keltett Koppány, cicin próbáltam visszaaltatni, de nem ment. Cicizett, majd ment volna játszani, de gyors elkaptam felöltöztettem és átmentünk Andi elé. Bepakoltuk a kocsit, bezártak, majd visszajöttünk. Andi csinált levest, felmentem a szobába ruhát készíteni, addig Andi Koppányt etette, lementem megettük a levest, öltöztettem Koppányt, majd egy óra után elindultunk a Panoráma étterembe, ahol várt Andi öccse és felesége. Én még nem találkoztam velük, ezért nekem furcsa volt. Megérkeztünk fél kettő után, mivel Feco lassan tudd még menni. Tibiék már az asztalnál vártak minket. Leültünk, kértünk innivalót, meg kaját, majd Koppány körbejárta az egész éttermet, meg lesétált a Duna partra Apával. Megjött a kaja, Koppány nem akart megmaradni az etető székben, így babakocsiban volt. Készült pár fotó ott míg én és Andi elmentünk a mosdóba. Erika (Tibi felesége, körülöttem rengeteg Erika van..
2012. 10. 21. Vasárnap:
8-kor kelt Koppány, engem keltett, majd Apa is felkelt. Apával tisztába tettük, majd ők lementek reggelizni, azaz Koppány evett csak. Hagytak engem aludni, bár én nem tudtam visszaaludni, így nekiálltam magyart olvasni. Feljöttek, játszott Koppány, feljött Szabi vele játszott, majd felállt az ágyba és végigsétált az ágyat fogva. Nagyon ügyes már.
Hát ennyi lenne a mi elmúlt két hetünk.
Bocsánat, hogy némely nap kevés, csak tanulás, gyereknevelés és háztartás vezetés mellett nehéz az írás.
További jó olvasást, és szép hetet Nektek! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése